2008. febr. 16. 1:08 - írta rakenroll

Uh basszus olyan, de olyan koncerten voltam, hogy beszarás, de tényleg. Kisz. Ennyi. Áááá, de totál. Ha a szuperlativuszt lehetne fokozni, akkor most megtenném. Hát persze, hogy blúzováry, de nagyon csúnyán.:D Ma este az Unplugged-ban nem más lépett fel, mint a Blues Traffic 'és barátai'. Azért igy irtam, mert rengeteg vendégzenész volt, és mindegyiknek jól állt a hangszere a kezében.:)

Na szal először is, mint tudjuk útálom a blues zenét;), ergo, hogy a picsában érezhettem volna magam jól, és persze, hogy a boogie is messzire elkerülte a lábamat és kedvem sem volt táncra perdülni, mert ugye olyan hújderossz muzsikákra mint pl Gary Moore, meg Stevie Ray Vaughan, Hendrix, Muddy Waters nem is lehet. Áááá persze, hogy nem.:) Arról nem is beszélve, hogy pl Kozma Norbinak annyira szarul áll a kezében a gitár, hogy az államat sem kellett visszarakni a helyére, amikor a Little Wingben pötit szólózott:), nem mellékesen Nándi bácsival, amit persze meg Csilla néni énekelt. Uh basszus és előkerült egy régi Bugs nóta is, amit ihaj, de régen hallottam már élőben, pedig soha egy koncerten sem voltam anno.:P Jah, mert Sodri meg Zsolti is ottanság voltak. A Pride and Joyt pl feltétlenül nem szeressük, féleg nem a SRV-félét.:) Az sem tetszett, á dehogy pl Zúzó meg Norbi egy gitáron játszottak, pl úgy, hogy ZZ pengette a húrokat, mig Norbi fogta az akkordokat. Meg a nagy finálé is hajderosszul esett ám, amikoris 4 gitáros volt a szinpadon meg két harmonikás, a Red House Blues szólt, két énekkel, köztük ZZ-vel, miközben ment a nagy gitártekerészet néha háton, vagy fej fölött, meg sok vau-pedállal, és persze senki sem élvezte egy percig sem, áááá dehogy. Hülye dolog is ilyen koncertekre járni, még véletlenül se soha senki, mert még a végén jól érezné magát, de nagyon. Jah és ami külön zsenilia volt a zenemuzsikán kivül, hogy kvázi három generációt mozgatott meg. Ott voltak az ötven felettiek, a harmincasok és a tizen-huszon évesek is, mind szép számmal. Azért ez ritka egy pillanat. Hurrá, még a végén divat lesz újra a blues zene.:) Azért azt csak kivárom.:P Uh basszus nagyon jól éreztem magam. Az elmondja mennyire, hogyha elfelejtettem sörözni és helyette bugi volt a lábban?!:P Razinál meg Gombócnál lesznek képek. Vagy lehet csak Razinál, mert Gombóc ma avatta fel az új fotóapparátot, és lehet ez még most csak tesztüzemmód volt nála.

Szal összegezve, zseni koncert volt, a látványtól a hangokon át, minden a helyén volt számomra, még akkor is, ha a hangositó srácot néha fenéken billentettem vón, mert nem figyelt, de nem volt vészes. Akarok még ilyet! Most. Nah jó, holnap is ráér!:P

Címkék

koncert

Eddig 6 komment érkezett ()

  • 1.  christaylor
    2008. 02. 17. 18:55

    már annyit kommentelek itt az utóbbi időben, hogy még sok is!
    :)
    most azért ide, mert az előbb néztem Razinál a képeket(hogy végre megjavult a galériája)és annyira találó a bejegyzésed címe, az örömzene, mert a képeken is csak ezt látom, hogy mennyire élvezte az összes előadó, amit csinált aznap este. látszik rajtuk, hogy mekkora kedvvel zenéltek. :)

  • 2.  rakkenroller
    2008. 02. 17. 19:56

    Engem nem zavar, ha van véleményed.:)
    Visszatérve a koncertre, télleg ütött, de nagyon. Utána, hogy visszamentem az asztalhoz, mondták Andiék üljek le, és nem birtam, úgy fel voltam pörögve, és igazából, még értelmes mondat sem jött ki a számon, csak, hogy uh basszus, azta és hasonló szavak... Mint ahogy Razi is irta, egyik legjobb koncert volt mostanság.

  • 3.  Gombóc
    2008. 02. 18. 16:06

    Nem is értettem Ákosékat, hogy bírtak végig kint ülni?????
    Nincs az a szkafi koncert (pedig őket is szeressem) amiért ezt kihagytam volna!
    Valahol éreztem ,nekem ide kell jönnöm!;)

  • 4.  Tittyman
    2008. 02. 19. 21:42

    Hát tényleg naggyonzsír vót eme előadás! :)
    Kozma Norbi mindíg könnyet csal a szemembe a gitárjátékával!
    A fények is jók voltak (mert én csináltam...)
    Reméljük a következő is ily frenetikus buli lesz!
    Hajrá! :D

  • 5.  rakkenroller
    2008. 02. 20. 0:39

    Titi!:D Basszus, hogy keveredtél te ide?!:D Boldogh vagyok!;)

  • 6.  Razide
    2008. 02. 21. 13:41

    Ha a fények nem lettek volna olyan jók, a képeim sem érnének fabatkát sem! Tittyman for president!

Okosságot ide!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.