5 nap a Nagyvárad melletti Püspökfürdőn a Hotel Perlában. Kinti, benti medencék, pezsgőfürdő, szaunák.

Itt első este éppen lekéstünk róla.:) 10-kor zár a fürdőrészleg és elkezdik leengedni a medencékből a vizet. Szerencsére ez nem három perc, úgyhogy még gyorsan belecsobbantunk a kinti termálvizes medencébe egy félórára, a Sámán-féle visináta maradékával (mondjuk házi készítésű meggylikőr, csak picit erősebb). Amint lesz energiám rá, összeszedem a többi képet is.

Ezzel a mondattal indult beszélgetésünk Horváth Balázzsal, a Typotex Kiadó főszerkesztőjével, de szóba került többek között az is, hogy egy kéziratból hogyan válik nyomdára érett könyvalapanyag, vagy pedig, mi a lenyűgöző a 19-20. század fordulójának magyar festészetében.

Mesélj egy kicsit a Typotexről és arról, hogyan kerül az ember egy kiadóhoz?
H.B.: A Typotex Kiadó főszerkesztője vagyok 2006 óta. Középiskolában tanítottam azELTE BTK után. Magyart egy műszaki és közgazdasági szakközépben. Nagyon jól megvoltam a kölykökkel, de végig azt éreztem, hogy én inkább „magyaros” vagyok, mint pedagógus. Legalábbis egy kicsivel jobban. Így, mint sok bölcsész, próbálkoztam. Elküldtem az életrajzomat sok helyre, korrektúráztam sportkiadványt, szórólapot, aztán később könyveket is. A Typotex Kiadónál is korrektúráztam, aztán kaptam szerkesztési feladatokat, majd amikor az elődöm gyesre ment, megkérdezték, nem akarom-e kipróbálni magam a szerkesztési munkálatok vezetőjeként. Így félévig párhuzamosan tanítottam és dolgoztam a Typotexnél, aztán nyártól véglegesítettem itt magam.
Milyen érzés bepillantani mások alkotásaiba, és aztán azt mondani nekik, hogy itt meg itt írják át, ez a rész nem eléggé izgalmas? Hogyan történik ez a folyamat?
H.B.: Ez minden esetben egy új ismeretség, egy új kapcsolat – lehetősége. Van, akinek nem lehet beleszólni a munkájába; van, aki nagyon elbizonytalanodik a megjegyzéseimtől; van, aki vakon bízik bennem. Szóval néha lesz közös munka, néha csak olyan tessék-lássék módon. Én egy ideje igyekszem azt éreztetni, hogy nem a világról döntünk, a művet tényleg a szerző alkotja, az nem változik közben, csak érik egy kicsit, csiszolódik, miközben én (vagy más szerkesztő) hozzányúl. Egy-egy bekezdés kihúzása, átírása nem a lényeget változtatja meg, de mégis a lényeget érinti.
Milyen egy jó kézirat szerkesztési szempontból? Mire érdemes odafigyelnie annak, aki ír?
H.B.: Mivel nagyon-nagyon sokan írnak, az a kérdés, ki mennyire akar író lenni. Valahogy ez nem megy úgy, hogy én ez is vagyok, az is vagyok, és ha bejön a kézirat, akkor majd inkább író leszek, és nem közgazdász. Tehát igazi író abból lehet, aki eleve annak tekinti magát. Ez az alapfeltétel. Ahogy Dalít szokták viccesen bemutatni (pl. az új Woody Allen-filmben): mellére csap, és azt mondja, Dalí. És ír, rendszeresen, arra koncentrál, az van az élete középpontjában. De ez persze ritka.
A közönséges halandó, és többnyire a legtöbb szerző az, valamit szeret csinálni, van egy elsődleges foglalkozása: pszichológus, etológus, családanya vagy bármi egyéb – és az így szerzett élményeit, a tudását próbálja összefoglalni. Vagy akár az álomvilágát.
Én azt szoktam mondani, hogy ez így könnyebb, mert nem kell mások véleményével foglalkozni, hiszen ő nem ÍRÓ, nem akar és nem kell megfelelnie az ÍRÓKAT értékelőknek. Írja csak, ahogy jön, ahogy jól esik. Aztán persze, ha leírta, és másoknak is meg akarja mutatni, akkor azért olvassa is el. Az sem baj, ha 3-4-szer is átolvassa, javítgatja. Vagy jóváhagyja. És így is kisülhet belőle egy jó szöveg. Tehát más az, aki könyveket akar írni, és más az, aki néha vagy csak egyszer ír egy könyvet. Mindegyik lehet értékes.
A kérdésedre pedig: aki jól elő akar készíteni egy szöveget, az többnyire nem tud figyelni a szöveg tartalmára. Tehát aki írni akar, ne foglalkozzon a szerkesztő bajával, mert akkor az írói feladatra nem tud figyelni. Aztán az íróilag kész kéziratot majd ki lehet javítani valahogy.

Hogyan fedezitek fel a tehetségeket, vagy ők kopogtatnak az ajtótokon?
H.B.: Utóbbi. Mivel mindenki ír, inkább a nemet mondás a feladatunk. Esterházy mondta magáról, hogy szépen tud nemet mondani – mert őt meg mindig felkérik, ami megakaszthatja az írásban. Nekem még gyakorolni kell. De igazából azért a tehetséget nem kell felfedezni. Mire egy könyvnyi anyaga valakinek összejön – annak van előzménye.
Rengeteg kéziratot kapunk, de sok-sok kapcsolatunk révén sok mindent hallunk, és fel is kérünk embereket. Pl. Sándor Klárát mi kértük fel, mi kértük el tőle a kéziratot (Nyelvrokonság és hunhagyomány), ami folytatásokban jelent meg.
Amúgy a kiadók azt szokták mondani, ez mindig vakrepülés – és egy évből a megjelent könyvek 20%-a marad meg, a többi elenyészik. Nem lesz újra kiadva soha. De annak a 20%-nak a hatása, az bizony egy évtizedre elnyúlik. Szép lassan, persze.
Van kifejezett profilotok? Vagy ha egy jó kézirat szembejön, akkor lecsaptok rá?
H.B.: A Typotex tudományos és ismeretterjesztő könyveket ad ki – vagyis non fiction a profil. Az hatalmas merítés: idén jelent meg egy mostanában igazán aktuális témáról írt könyv; a szerzői jogról a netes korszakban (Bodó Balázs), de volt fotótörténet(Mary Warner Marien) és filozófiai írások (Tillmann, J. A.) is.
Ami az öcsémet illeti, mert őt látom még igazán, ő zenei életrajzokat ad ki, és nézi a nemzetközi piacot, hogy mit tart alaposnak. Meg próbál magyar újságírókkal beszélgetni, hogy ki mibe merne belevágni. Azért a vállalkozószellem nem olyan erős. Dudich Ákosírt a VHK-ról – és ez kemény munka. De vannak még tervei. Mindig van, aki úgy érzi, belevág valamibe. Vannak sokan, akik szeretnének valamiről könyvet írni… Csak hát sok idő és energia…
Említs kérlek néhány írót, akikkel együtt dolgoztál… és bár nem tisztességes a kérdés, de… van kedvenced, akivel könnyű vagy éppen nehéz együttdolgozni, de valamiért emlékezetes vagy érdekes vele a munka?
H.B.: Az előbb említett Dudich Ákossal dolgoztam együtt úgy is, hogy szerkesztett fordítást, és jó volt, de ismertebb embereket is mondok…
A Top For Ever: Pléh Csaba. Ő igazán sok címmel büszkélkedhet, de egyrészt szerény, másrészt nagyon jól tudja, hogy neki a tartalom szolgáltatása a feladata. Nagyon odafigyelt mindig, és látszott, hogy fontosnak tartja a munkámat. Ja, hát kell, hogy értékeljenek. Ráadásul tud nagyvonalú lenni. Egy írónál – akármi legyen is egyébként – talán alapfelszereltség az erős egyéniség, legalábbis a saját szövegének a világában. És az erős egyéniségek nem mindig ismerik fel a határaikat, és hogy ki segít neki, ki árt. Pléh Csaba viszont lenyűgözött minduntalan, hogy emberileg is mindig jól döntött, és mindig helyesen szólt mindenkihez. Ezek persze a szerkesztő emberi szempontjai.
Idei kedvenceim a már belinkelt Tillmann, J.A. – olyan finom és különleges írói stílusa van, amit nagyon értékeltem. A fülszöveg végén van egy róla írott jellemzés: „finom, mozgékony, poetikus” – Ilma Rakusa mondta róla. És tényleg, egyszerűen fogalmaz, szinte azonnal felfoghatóan, de aztán utána az olvasó rájön, hogy még mennyi tartalom van az egyszeri értés után is.
A másik idei kedvencem: Orosz István (A követ és a fáraó). Ő egy zseni amúgy. Valami elképesztő. Sok mindenkire rámondják, de hát ő valami igazán egyszeri. A legtöbb szerző, ahogy írtam, nem író, így a stílusuk talán nem annyira jó. István képzőművész, de a nyelve tökéletes. Nem döccen sehol, minden a helyén van. De persze, ez mind-mind ízlés kérdése, és ők ketten nagyon kedvemre valóan írnak. Úgyhogy őket „olvasóként” is nagyon nagyra értékelem.

Ennyi könyv között nem kaptál kedvet Te magad is az íráshoz?
H.B.: Van az emberben egy affinitás a szövegekhez, kell írni fülszöveget sokszor, blogot is írok – de ez írogatás. Nem érzem magam írónak, és ahhoz valaminek el kellene jönnie, vagy megváltoznia, hogy írni kezdjek.
Eco mondta, mikor a Könyvfesztivál vendége volt, hogy 50 körül kezdett írni. Olyankor muszáj valamit tenni, de ő nem akart csajozni. Saramago is későn kezdett írni. Őt is szeretem. Ha megnézed a wikipédia Saramago-bejegyzését, azt írják róla: „kiadóknál kéziratok lektoraként dolgozott, kezdett maga is írogatni” – az írogatás így vagy úgy jelen van a kiadói ember életében.
Szóval egyelőre nem akarok írni, de írogatni szeretek, arra meg van terem.
Muszáj vagyok tőled is megkérdezni, kik azok az írók, könyvek, amik abszolút kedvencek, hatottak rád és formáltak?
H.B.: A leggyakrabban Bulgakov Mester és Margaritája jut eszembe. Mikor először olvastam, nagyon tetszett, de nem úgy tettem le, hogy a kedvencem, csak úgy, hogy ez jó volt, aztán nagyon sokszor visszatért, eszembe jutott, kezembe vettem. Tehát ez a könyv gyökerezett meg bennem a legmélyebben.
Ennek ellenpontja Hessétől a Sziddhárta. Olvastam egy évben vagy négyszer. Azóta viszont nem, de nagyon fontos könyv az életemben.
Saramago kedvenc még. Természetesen A kolostor regénye.
Magyarok közül pedig Esterházy áll hozzám a legközelebb. Újra és újra meglep. Mint író, és maga a tény is, hogy jé, szeretem, ahogy ír. Hallom a hangját. És félek tőle, hogy az „utókor”, akik nem ismerhetik majd, talán e nélkül a belső hallás nélkül nem is élvezhetik majd.
De mivel szeretek olvasni, még sok egyéb is lenne, de talán ezek a legfontosabbak.

Olvasgatom a blogodat, és azt vettem észre, hogy mostanában a 19-20. századi magyar festészet is érdekel. Honnan a szerelem?
Könyvekről írni nehéz nekem, sokat tökölök egy ilyen kis szövegen (nem lennék író), a festészetben viszont nincs ilyen gondom. Lehetek tájékozatlan – megengedem magamnak. Szerintem a festészetet mindenki kedveli, a nemzetközi nagy nevek ismertek, de középiskolában a magyarokról nem igazán van szó.
És óriási felfedezés volt számomra, hogy a századforduló festészete óriási, nagyszerű – és nemcsak múzeumban látható. Különböző galériákban, aukciókon, BÁV-okban változik a kínálat, a vaterán adják-veszik – tehát ez egy közöttünk élő valami. Nem Párizs vagy New York.
És mindig az az alapbajom, hogy nem értékeljük a bennünket körülvevő dolgokat. Hogy a kritika, a lesajnálás erősebb. Nagyon örültem, hogy rengeteg jó festőt láthatok. Nem érdekel, hogy talán nem világszínvonalú, vagy nem világot meghatározó műveik vannak, hanem „csak” jók. Az olvasással is így vagyok, hiszek az íróban. Hiszem, hogy nem elrontotta, hanem direkt olyan, amit írt, és nekem kell alkalmazkodnom, és akkor jó lesz. Olvasni is, meg képet nézni.
Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést!

Juhúúú! Ugye milyen csodaszép? Ilyen lesz a DMK pólója. Lakatos István készítette nekünk, és erre én pl. olyan kis büszke vagyok! Szeretem a rajzait, nah!:))

Mielőtt még bárkiben is felmerülne a gyanú apró szikrája, hogy most itt egy csecsemős, kisgyerekes poszt következik, gyorsan jelezném, hogy nem.:) A Mikulás török megfelelőjéről lesz szó. Erről többet innen lehet megtudni. Miklós püspököt nevezte el a nép Noel Baba-nak, azaz "Ajándékozó Apó"-nak. Az enyém inkább "Anyó";), a meglepetés, a sok ajándék meg az öröm viszont teljesen hasonló nagy elődjéhez.:)

Merthogy Betti itthon, mi meg jó szokásunkhoz híven, meglátogattuk a Carpe Diem Teaházat. Mivel én még mindig keresem azt a teát a sokból, ami teljes mértékben elnyeri tetszésemet, most Betti egyik kedvencével, az Anji Bai Cha teával ismerkedtem. Ez egy fehér tea, és nem is olyan rossz, de még nem az igazi.:) Kicsit olyan íze volt, mint amikor Nagymamám kirohant a kertbe, innen-onnan leszedett egy-egy "gazt", na jó gyógynövényt, és teát főzött belőle. Most el is csodálkoztam, hogy ilyen ízt rendezett körülmények között szertartással megspékelve Teaházban is elő lehet állítani.:)) Életemben először ittam fehér teát. És szerintem nekem nem is az Anji Bai Cha ízével van bajom, hanem azzal, hogy nem elég karakteres. Mármint a fehér tea. Mintahogy szeretem a jó fűszeres ételeket, úgy gondolom a teákból is inkább az aromásabbja jönne be nekem, mint a fű ízű. Vagy a fene se tudja.:) Mindenesetre kíváncsian várom, mit ajánlanak legközelebb a csajok.:)

Itt pedig a szertartás, ahogy el kell készíteni...

Ha nem is pont ugyanígy és ilyen mozdulatokkal, de Betti is hasonlóan készítette el a teánkat. Olyan kis ügyes, hogy tudja, mit csűrölünk és borítunk, és hogy hova.:) Számomra egyenlőre rejtély, mikor megkapod a szettet, mit kezdj vele. Éshogy mi mindent kaptam?

Például dobozbazárt vattacukrot.:) A neve pismaniye. Úgy néz ki, mint valami birkairha vagy kabátbélés.:D Viszont finomságos. Nem bírtam ki, hogy ne kóstoljam meg, olyan csini a kinézete.;) Ami nálam landolt, abban vanilia, kakaó és pisztácia van a doboza szerint. Visszaidézte a régi vattacukros majálisok emlékét.:)

Aztán még kaptam két (rámvigyázó/szerencsehozó szemes:)) fülbevalót (egy szem már vigyázz rám a telefontokomon, de jóságból sosem elég, és rám is fér a törődés:)), tejcsokit, húshoz fűszerkeveréket (fasírthoz lesz kipróbálva, azt írja a tasak hátulja), egy Turkish Delight Coctail elnevezésű édességféle valamit (neten pl. egy ilyen nevű koktélra bukkantam; Baileysből és rózsaszirupból áll. nyami.:), ami olyan porcukros gumicukorszerűség mentás, citromos, rózsás, epres, tán mandulás stb. ízekben. Még csak megsasoltam, de elég furin néznek ki.:)

Fekete-tengeri teát, amit már máskor is kaptam és nagyon szeretem. Ez fekete tea egyébként (mi más is lehetne?;), és tudtad, hogy Törökország az 5. legnagyobb teatermelő ország és hogy törvényük is van a teatermesztésről? Itt olvastam.

Meg, meg, meg ... sört!:)) Málta és Izland után a következő sör nagyhatalom, aminek sikerül megkóstolnom a nedűjét!:) Efes Pilsen a becsületes neve, helyre kis üvegbe palackozzák és azt írják az okosok, hogy a rizstől különleges az íze. Hm... Behűtöttem!:D

Csacsogtunk, ittunk turmixot, a banános hűűű, de finom, Timi pedig valami epreset ihatott, gyönyörű rózsaszínben. Később poénból szerzett a fejére színben hozzáillő nyuszifüleket is.:D Nagyon jó kis délután volt és köszönöm a sok-sok ajándékot és meglepetést!:))

23-án pénteken tiszta csudaságok történtek. Például délután négytől blues koncert volt Blues Before Christmas néven a Méliusz Könyvtárban... Igen!... Pontosan ugyanígy kerekedett a szemem, mint a tied... Blues a könyvtárban, délután! Végre valami izgalmas!:)) Persze a meghirdetés nem sikerült túl jól, és bár én figyelgetem az e stílusú muzsikákat, ám ha Csilla nem énekel ott, akkor nagy valószínűséggel lemaradok róla, pedig kár lett volna!

Annál is inkább, mert tematikusan haladt előre a koncert, aki nem jártas a blues töriben, az is belekóstolhatott. Indításképpen egy szál akusztikus gitáros ragtime, majd megérkezett hozzá az ének, (az a de szeretem, öreg nígger behangolatlan gitáron trapézmintás zokniban vernyákol az utcasarkon stílusú gyökér blues:)), majd a szájharmonika, bőgő. Némi gospeles, spirituálés behatás is előkerült, ahogy kell, pl. Down by the riverside.

Aztán Sonny Terry és Brownie McGhee átdolgozás, akiket szintén csippantok, és ahogy haladtunk előre, cserélődtek a hangszerek is, az akusztikusokat felváltotta az elektromos hangzás. Robert Johnson nóta, a kihagyhatatlan When the saints go marching in, mert még sosem hallottuk,), de az Everyday I have the blues is ott figyelt ami nekem BB King, akárki is játssza.:)

Közben felfedeztem, hogy van nálam fényképezőgép, ami ha akarja HD minőségben is tud videót felvenni, csak hát ugye én ilyet még nem csináltam vele. Ellenben itt volt az ideje, hogy kipróbáljam mit tud(ok).:)) Mivel nem volt az az őrületes hangzavar a csupa üveg csodában, mi meg Eddel az első sorban is ültünk, nem is haboztam, három számot bírt az aksi (mert hogy annyi eszem van, hogy nem feltöltött aksival indulok el;). És hát ezek lettek belőle.:)

A vége felé már egy kicsit elkalandoztunk a jazzesebb irányba is, hallottunk ráadásnak saját számot, és még egy jingle bells blues is belefért az ünnepre való tekintettel.:) 6-kor zárt a könyvtár, előtte 10 perccel lett vége a koncertnek. Nagyon jó hangulatú délután volt. A hardcore blues fanok ott figyeltek minden korosztályból. Kellene még ilyeneket csinálni!:)) Itt van még egy nóta, azt hiszem Dana Gillespie, képek itt, és a nap még nem ért véget...

Bár még a tavalyinak van másfél könyvnyi híjja: Savpróba és  Nagyítás, nem aggódok, évvégéig meglesz:), úgyhogy máris benevezek a következő évi játékba.

Jófej módjára megint kizárom az evidenseket: Bukowski, Pratchett, Vonnegut, őket úgyis tutira olvasni fogom, és nem érdekelnek a kihívások sem ebből a szempontból. No nézzük akkor mi maradt?

1. Anthony Burgess: Földi hatalmak 977 oldal. És mivel karácsonyra Timkétől megkaptam a hiányzó Enderby-t, nagy a kísértés, hogy azt a négy kötetet is ide tegyem a listára, de nem volna tisztességes...

2. Jack Kerouac: Cody látomásai 581. oldal van még néhány Kerouac, amit még nem végeztem ki és itt állnak a polcomon. Ha már mindet nem, akkor a legvastagabbat!:)

3. Clive Barker: Korbács 642. oldal ez már egy jó ideje érdekel, és még szert is tudtam tenni RandomSky segítségével egy példányra, úgyhogy kihagyhatatlan.

4. José Saramago: Vakság 385. oldal Bettitől kaptam, és első nekifutásra beletört a bicskám. Két éve ott áll félbehagyva. Na majd most!:)

5. Ken Kesey: Olykor egy nagy ötlet 595. oldal mivel a Savpróbát olvasom és abban Kesey figyel, így most úgy érzem, kellene olvasnom tőle is valamit.

6. Oscar Wilde: Lord Arthur Savile bűne 165. oldal Wilde-ot szeretjük, ezt az elbeszélésgyűjteményt pedig még nem olvastam, és vannak benne költemények prózában. Nah ezekre vagyok én igazán kíváncsi!

7. Pier Paolo Pasolini: Amado mio/Tisztátalan cselekedetek 204. oldal szeretem a filmjeit, azzal együtt, hogy nem egyszerűek. vajon milyen az, amikor ír?

8. Frank Herbert: A Dűne 659. oldal a három kötet. Merthogy sikerült a régi kicsi, puha fedeles kiadásban megvenni, így nem gyilkol meg olvasás közben:), és még a sorozat beszerzése is alakul.:)

9. Esterházy Péter: Rubens és a nemeuklideszi asszonyok 113. oldal ez olyan, amit mondjuk úgy, magamtól nem emelnék le a polcról, de ha már... akkor miért ne? magyar és dráma. ezzel a kettővel engem meg kell győzni, mert nem vagyunk valami nagy barátok.

10. E.T.A. Hoffmann: Az ördög bájitala 394. oldal 19. századi rémregény, a szerző saját rajzaival. Csoda, hogy kíváncsivá tett?

11. Salvador Dalí: Elrejtett arcok 371. oldal vajon benne van az a csoda, ami a képeiről árad, vagy egy nagy katyvasz szürrealista regény?

12. Kim "Howard" Johnson: A Monty Python Tunéziában - Életem Briannel, forgatási napló 311. oldal és ez lesz a hab a tortán, a nagyon hülyékkel.:)

Összesen 5397 oldal.:) Lehet szurkolni nekem!;)

Karácsonyi vacsora a la first, két személyre.

Királyrák fokhagymásan sütve

Végy egy tuti serpenyőt. Olvassz benne teavajat! Minél több, annál több marad tunkolni, és azt pedig ugye kell.:) A vajban piríts fokhagymát, és ezzel sem kell ám spórolni. Ha megvan, mehet bele a királyrák, jól megforgatod, és hagyod sülni a szottyban. Ez a rák egy csomag gyorsfagyasztott, tisztított volt a Tesco közepéből, mivel tengeri nagyhatalom vagyunk és hát tele a piac ilyenekkel.;) Mikor majdnem kész, mehet rá a száraz fehér bor, meg az apróra vágott petrezselyemzöld. Aztán már csak néhány perc, és voila. Puha fehér kenyérrel tálaljuk, és hogy a megmaradt fehér bor se menjen kárba, egészséggel fogyasztjuk hozzá!:))

"Hozdfelafát, holatalp, teraktadel, neménraktam, deteraktad, ottszok'lenni, deottnincs, merteraktadel, utlálomakarácsonyt, elválok, megvanatalp, ugyeteraktadel, eltörtbazdmeg, menjteszkóba, félnégybazdmeg.

Holafűrész, szomszédnál, holaflex, szomszédnál, holaszomszéd, zalában, kurvaanyját, aztlátogatja, picsábafával, kellafa, utlálomakarácsonyt, faragomkéssel, deneazzal, deazéles, kenyérvágó, eszünkzsemlét, hozzáltapaszt, úristen, azmégvárhat, bentvannézdmeg, ferde, ésmost, jobbradől, ésmost, mégmindig, ésmost, derondafa, anyád, anyámathagyjukki, teddleakést."

Innen.

Végy egy kendőt, bogozd össze, és voila! Ötletes és praktikus, és pl. a karácsonyi ajándékod is mehet ilyenben. A japánok ilyen téren nagyon rendben vannak.:)

"A furoshiki négyzetalakú kendő, amibe a japánok az égvilágon mindenfélét be tudnak csomagolni, hogy elrakják, vagy szatyorként, hátizsákként cipeljék magukkal a kendő ügyesen összecsomózott sarkainál fogva.

Eredetét a szó maga is elmeséli, a 'fura' fürdőt jelent, a 'shiki' pedig szőnyeget, régen ugyanis a közfürdőkben ilyen kendőkre állva vetkőztek, a levetett ruháikat ebbe göngyölték, hazafelé pedig a nedves törülköző-kimonót vitték benne. A szó csupán a 17-18. század fordulóján jött divatba, de számos korábbi illusztráció tanúsítja, hogy jóval korábban is használtak ilyen batyukat. Az Edo-korszak (1603-1867) derekától már családi címerekkel, boltok emblémáival díszített indigókék „reklám” furoshikik is nagy népszerűségnek örvendtek.

A leggyakoribb méret 105x105 cm vagy akörül, bár vannak ágytakaró méretűek és egész picik is. Leginkább pamut- vagy lenvászonból készül, néha selyemből. Számtalan módja van az összecsomózásának (könyveket írnak e témában). Ez a fajta kendőbe-csomagolás növeli az ajándék értékét, használaton kívül pedig összehajtogatható és könnyen zsebrevágható."

Forrás: Terebess

A japán stílus az, hogy az ottani kormány népszerűsíti ezt a fajta csomagolási módot a környezetvédelem és a környezettudatos életszemléletre való nevelés érdekében, itt. Hjaj, de messze van ide Japán!... Egyébként képről is megtanulhatod a technikáját.

Már megint tudom mit tettél, ha nem is tavaly nyáron, de mondjuk a múlt hétvégén sztori...:) Így menjek én világgá csendben! Újabb videó, amin fellelhető vagyok!;))

December 8-án volt Pesten a Pozsonyi Pagony Könyvesboltban Máté Angi Ez egy susogó levél című könyvének bemutatója. Találkozhattunk ott az írónővel és a könyv illusztrátorával, Keszeg Ágnessel is. Én meg pont aznap mentem Pestre. Remek időzítés volt.

Már a mikrobuszban elővettük Csillával a könyvet nézegetni, (jah mert szigorúan múzeumi járattal mentünk), és hát nem hiába textil restaurátor, ki is bújt a szög a zsákból.:) Az illusztrációkon a ruhákat néztük és csodáltuk. Kis igényesen, részletekbemenően rajzoltak az alakok, nagyon helyes ruhákban. Itt egy kötött pulcsi, ott egy rakott szoknya, vagy egy norvég minta szeretem pasztell színekkel és mellé a kert, valami nagyon szép. Az a kedvencem, gyorsan meg is mutatom.:) Este mikor említettem Áginak, hogy tetszenek a ruhák, akkor mesélte, hogy hát Kolozsvár és ruhatervező szak. De egy kicsit előre rohantam...

Lovász Andrea irodalom kritikus beszélgetett a két alkotóval, mi pedig figyelmesen hallgattuk. Mert, hogy sok leendő és virtuális ismerős volt ott a molyról: Izolda, egyperces, RandomSky, Kornél, Bence, imma, f_andi, stippistop és ki tudja még kivel nem találkoztam, ott nagy hirtelen.:)

Angi felolvasott egy mesét a könyvből, a címadót, a susogó leveleset.:)) És meg is kóstolhattuk ezt a levelet mézeskalács formájában. Finom volt.:) Kaptunk még gyönyörű könyvjelzőt, amin a kertből van egy részlet, virágot megjelenítő kalapos hölgy, illetve ő maga a virág... (fenti a képről a piros kalapos hölgy a pillangóval). Aztán pedig sorban álltunk a dedikáláshoz és ekkor tudtunk pár szót váltani az alkotókkal. Nagyon örültem, hogy megismerhettem őket, bár Angi a moly miatt már egy kicsit olyan volt, mintha ismernénk egymást, és hát ugye a Mamó, amit olvastam tőle is a szívemhez szólt. Remélem Kolozsváron majd össze tudunk még futni! A könyvbemutatóról a képek itt.

Utána még beültünk egy sörre a többiekkel, majd Kornéllal egy másik helyre, majd még vacsorázni is elvitt egy török étterembe, ahol még finom kaját is választott nekem, mert érted, vidéki lány a nagyvárosban eltéved.:) Életemben nem ettem még töltött szőlőlevelet, meg padlizsánba töltött zöldséges borjúragut besamel mártással, de tuti fogok még, jó anyag.:))

Aztán, amint volt némi kis nyugalmas időm, máris a kezembe fogtam a könyvet és elolvastam. Ez is az a szív- és lélekmelengetős fajta. Ilyet minden gyereknek, ha nem is a legkisebbeknek. De azt mondom ilyet minden felnőttnek is! A mesékből valahogy árad az otthon melege, a szeretet és a törődés. Hogy figyeljünk oda a körülöttünk lévő dolgokra, legyen az utca, gesztenye, markoló (ami már majdnem traktor!:D), szegénység, egy kopasz fa vagy egy kert, aminek születésnapja van. Nézz körül és lásd a csodát! Aztán meséld el te is...

Másnap este, pénteken volt az Elfelejtett lények boltja című téli ünnepi antológia bemutatója a Központi Fészek Könyvtárban. 24 kortárs szerző (többek között: Boldizsár Ildikó, Böszörményi Gyula, Lackfi János, Kiss Ottó, Kukorelly Endre, Podmaniczky Szilárd, Tóth Krisztina stb.) írásait, verseit, mesélményeit gyűjtötték össze egy csokorba a télhez, karácsonyhoz, ünnepváráshoz kapcsolódva, 4 illusztrátor hathatós közreműködésével. Az a Lovász Andrea szerkesztette, aki előző nap a Pagonyban a Susogó levélen a beszélgetést vezette.

És ebben a kötetben is megjelent Anginak két meséje. Sajnos sem a bemutatóra, sem az utána lévő kocsmázásra nem értem oda a zenekari próba miatt, de kvzs könyvében lecsekkoltam az Angi meséket, és muszáj vagyok most itt megosztani veletek némi idézetet belőle...

"Volt egyszer egy csend.
Ennek a csendnek nem volt egyebe, csak egy nagy, hallgatag feje. Nem volt nyaka, nem volt hasa, de még keze, lába sem volt.
Ha valahová elindult, akkor libegett, mint a köd, amelyik reggelente a kökény-bokron fésülködött.
(..)
Mindig hosszasan készülődött erre a valamire, eközben sok idők teltek.
Aztán, ha sok idő teltével elkészült, nagy, hallgatag fején elsimította a hajait, kilibegett a háza küszöbére, leült arra, megköszörülte a hangját, s énekelni kezdett.
Énekelt a csend, s énekére hullni kezdett valami puhaság az égből, pilinkált, míg ujjnyi, majd kétujjnyi lett, végül térdig állt a világ benne."

Máté Angi: Volt egyszer egy csend (a mesét Szegedi Katalin illusztrálta) Mind a két könyvet a Cerkabella Kiadó jelentette meg.

Kezdem azt hinni, hogy csak azért olvasok Gaiman könyveket, mert várom a végén a köszönetnyilvánítást, ahol mindig megemlíti Tori Amost, és ezzel is mindig valami érdekeset tudok meg róla... Nah jó, nem teljesen így van, mert van valami ebben a fickóban, még akkor is, ha mindig éppen egy hajszál hiányzik ahhoz, hogy lenyűgözzön. Most sem volt másképpen.

Láttam a filmet, és bár aranyos meg minden, de túl ... nyálas mesés. Pedig a mesékkel nincs bajom. Meg amúgy ezzel a filmmel sem, a maga helyén kezelve.

És igen, a könyv izgalmasabb lényekkel van tele, ami nem jön le a filmből, mert inkább a szerelmi szálra koncentrálnak... És szokás szerint, már megint vannak kérdéseim. Vajon kik a Szövetség tagja, és ki lehetett az a kicsi, de szőrös a gyertyával? Legalább egy illusztráció lenne róla a könyvben. És az az oroszlán unikornis viadal (Charles Vess képe)... Szóval egyértelműen a könyv, azzal együtt, hogy a film egy teljesen más kategória a maga meleg kalózával, szinte más műfaj a mesén belül, pöti sziruppal leöntve. Szerencsére ez a szirup dolog hiányzik a könyvből.

Nah de visszatérve az elejére. A mostani köszönetnyilvánítás is Tori Amost ígért. És igen! "Tori az egyik házát adta kölcsön, abban írtam az első fejezetet, és csak annyit kért cserébe, hogy változtassam fává."

És ha jól sejtem meg is tette:
"Tristran megvakarta az orrát. Már nem a nőt kereste a bükkfa ágai között, hanem a fát nézte.
- Maga egy fa – öntötte szavakba gondolatát.
- Nem mindig voltam az – rázta meg leveleit a fa. – Egy varázsló változtatott fává.
- Előtte mi volt? (...)
- Nimfa. Erdei nimfa voltam. Egy herceg üldözött, nem egy kedves herceg, hanem a másik fajta, és… szóval azt gondolnád, hogy egy herceg, még a rosszabbik fajta is, tudja, mit lehet, nem?
- És nem?
- Ahogy mondod. Ő nem, úgyhogy futás közben csináltam egy kis megidézést, és bumm. Fa. Mit gondolsz?
- Nos, nem tudom, erdei nimfának milyen volt, hölgyem, de fának pompás.
A fa nem válaszolt azonnal, levelei azonban csintalanul zörögtek."

Belefutottam mostanság egy-két jóságba és hát... brrr.

Hamupipőke-történet. Gimiseknek rózsaszín lufi. És OK értem én, hogy nem én vagyok a korosztály, akinek készült az épülésére, de annyira csöpög meg nyál, hogy főgáz. Kiccsaj  mai korban éli világát gonosz gyámanyjával, akinek van természetesen lánya nem is egy. Hősünk énekelni és táncolni tanul titokban, mert ugye a gonoszok. Hazatér a gimibe a befutott énekes srác és összekavarodnak, feltűnik a volt barátnő és mostoháék mindent megtesznek, hogy... ám végül győz a szerelem és lehet együtt ugrabugrálni a színpadon... Anyám, ne add el a házat!

A szerelem konyhája. Igen, igen, romantikus. De mivel mostanság láttam ebből a fajtából jót is (Hallgass a szívedre!) gondoltam, akár lehetne ez is az, hiszen Claire Forlani a női főszereplő, és az is izgatott, hogy Gordon Ramsay is feltűnik benne, vajh mit tud? Hát kérem ez valami brutál szar. Emberünk felesége meghal és ot marad a lányával, ezért szarul főz, kap kritikát és elmegy világvégére éttermet venni, természetesen a felesége urnájával a hóna alatt. Innen indulunk. A vidéki főúr női bugyikat gyűjt és kommandósra festi magát, női főszereplőnk elválik, mert a férjére rájön, hogy ő meleg, apucija meg akár Monty Python figurának is beillenek, csak kevés hozzá, és hasonló baromságok. Ami mellette szól valamennyire, hogy a film zene nem is olyan rossz. A vidéki fogadót azért elfogadnám, és kérek a híres pudingból is, de amúgy...

A varázslótanonc. Nicolas Cage és Monica Belucci és hát Jerry Bruckheimer neve alatt fut. Azt gondoltam, akkor tán már csak mégis kihoznak valamit a dologból. Hiú ábránd volt. Egyébként a sztori nem lenne olyan rossz, de pl. a főhős srác karaktere kudarc. Az rendben van, hogy csetlik-botlik, de idiótát azért nem kellene belőle faragni. Kár, hogy komédiára vették a figurát (bár én nem látom benne a humort, csak a gagyi dolgokat), mert komolyan véve lehetett volna belőle valami jó is. Jah és szerintem a szinkron hangok sem illenek a karakterekhez, főleg a fősrácé. Szóval részemről több sebből is vérzik a dolog.

Ami viszont tök érdekes volt a filmben, a tesla tekercses zenemuzsika. És hogy nemcsak filmes trükk ez, itt van, a valóságban a Csodák Palotájában megnézhető, igaz zene nélkül. Ez pedig Tesláról egy doksifilm a XXI. Századból, ki és mi volt ő, miket talált fel.

Na tessék, már megint le lehet csekkolni mit csináltam a hétvégén!:D

Két próbával ilyet tudunk!:) (Azért sajnáltam, hogy többször nem tudtam felcsalingázni a nagyvárosba.) Alkalmilag verbuválódott zenekar a Moly 3. születésnapjára, a nagy pöstováry Instantjában a szombati napon.

Amúgy nekem a hangszerelés nagyon adja: dob, basszus, akusztikus gitár, brácsa, ének. Kár, hogy a brácsából semmisenem hallatszik, pedig, pedig pl. ott is volt egy kutya elásva... (Kaptam az egyik aranyos molyhölgytől egy kedves felkérést, menjek a ceglédi Gigasztár tehetségkutatóra, és ha ügyes vagyok, még a Zanzibár előtt is lehet fellépni, ha jól értettem... Hát ööö meg izé!;) Örülök, hogy tetszett, amit leműveltünk, és hogy ennyire.:)) Egyébként Ritáékkal álltunk már egy színpadon anno, mikor elfogadták a meghívást a Rocksuli koncertjére pár éve. Voltak ott kérem Zanzibár nóták meg még Alanis Morissette is.)

Egyébként olyan számokat játszottunk, amiknek - stílusosan - könyvekhez van közük, így került bele az Iron Maiden The Evil That Man Do-ja a pakliba. (Súgok: Shakespeare Julius Caesar-jához van köze.)

És hát tetszett ez nekünk Balázzsal, úgyhogy ki is találtuk, hogy lesz ám rendes projekt belőle, nemcsak ilyen hirtelenkedés. Iron Maiden és Dickinson dalok akusztikusan, amiknek irodalmi/könyves vonatkozásaik vannak. Úgyhogy most elkezdem majd gyűjtögetni őket, lehet ajánlgatni... pl. Bruce Dickinson: Gates of Urizen és az egész The Chemical Wedding album (William Blake, Urizen Könyve stb.), Iron Maiden: Murders In The Rue Morgue (Edgar Allan Poe: A Morgue utcai kettős gyilkosság), Bruce Dickinson: Darkside of Aquarius (ebben egy képregényhőst emleget: Ezüst Utazó), Iron Maiden: Lord of The Flies (William Golding: A Legyek Ura) stb.

Nah jó, ők egy kicsit jobban tolják!:)

A Mikulás hozta, mert olyan srác...

Hát néha tényleg ilyen UFO-nak érzem magam!:D